Színjátszás
Evangelizációs eszközünk volt az alábbi három darab
BETLEHEM
Közösségünk első színjátszása Iváncsits Tamás Betlehem c. darabjában volt, 1986-ban Nagyrécsén, illetve Nagykanizsán a Szent József templomban. Élő zenével, vagy zenei alapra énekelve adtuk elő az akkor még nagyon újdonságnak számító darabot, a szerző maga is köztünk szerepelt. Később a karácsonyi időben többször is előadtuk itt Nagykanizsán a Jézus Szíve templomban a saját készítésű jelmezekben. Nagy közösség kovácsoló élmény volt!
PASSIÓJÁTÉK
A Betlehem mellett volt egy másik zenés darab, amely meghatározó volt a közösségünk életében: a Passiójáték. 1997-ben a harmadik gyermekét várta mikor trombózissal korházban feküdt. Szenvedés volt, amelyben ott volt az Isten ajándéka: egy zenés darab is. Először csak hangszerekkel és énekkel adta elő a darabot a közösség, majd jelmezesen is. Először 1990-ben Kiskanizsán, aztán Somogysámsonon, Zalaegerszegen, Nagykanizsán a Kórház kápolnában és a Jézus Szíve templomban, majd Marcali következett. 2000-ben Horváth Krisztián és Memi újra hangszerelte a darabot és stúdióban felvételre került a darab, majd az Országos Ökumenikus Találkozó rendezvényén, a Somlón 2000-ben került bemutatásra, 101 szereplővel. Ezután következett Gelsekarát, majd 2003-ban Felsőrajk, amelynek előadását videón rögzítették, majd Kőszeg, Budapest Szent István Bazilika zárta a sort. A zene és rendezés mellett a ruhákat, jelmezeket is a közösségünk készítette. Sok lelket érintettek meg ezek az előadások mind a nézők, mind a résztvevők közül.
60 mp musical
Az evangelizáció egyik kiváló eszköze volt ez az előadás, amely az Antióchia fiataljaival együtt adtunk elő. Magunk írtuk a zenét, a szöveget, szintén mi készítettük a jelmezeket és kellékeket. Ebben a darabban hatvanan szerepeltünk, a zene az általunk készített CD volt, amihez élőben énekeltünk. Az ősbemutató itt Nagykanizsán a HSMK-ban volt, 2009-ben, kétszer teltházzal. Majd jöttek a felkérések és igy bemutatásra került Egerszalókon, Csurgón, Kaposváron, Győrben.